Visszaszevasz

Friss topikok

@doktorbloghu

Linkblog

Utolsó kommentek

Elérhető az új adminfelület

2011.10.04. 11:50 cadix

Update: Frissítettünk a rendszeren, átalakítottuk a mentési folyamatot, így remélhetőleg nem lesz több eltűnő bejegyzés. Klasszikus poszt létrehozásakor, a rendszer automatikusan elkezdi a mentést bármilyen karakter lenyomása után kis idővel elmenti azt. Így a gomb megnyomására csak a befejezéskor lesz szükségetek. Köszönjük a rengeteg észrevételt és ötleteket, igyekszünk még barátságosabbá tenni az új felületet.

A mai naptól publikusan, bármely blogger számára elérhető a blog.hu új adminfelülete! A nyár folyamán gőzerővel dolgoztak a fejlesztők egy teljesen új alapokra épülő rendszeren, erre azért volt szükség, mert legnagyobb örömünkre már lényegesen többen használjátok, mint amekkora terhelésre az tervezve lett évekkel ezelőtt. Az új rendszer tervezése folyamán tehát ez volt a egyik fő szempont, hogy olyan alapokra kerüljön a blog.hu, ami bírja a terhelést és könnyen továbbfejleszthető. A most kiélesedett adminfelület a régi rendszerrel megegyező funkciókat tud, viszont lényegesen letisztultabb, egyszerűbb felületen. 

Az átváltás és visszaváltás menete

A blogod adminfelületén egy üzenetet találsz linkkel, erre kattintva tudsz az új rendszerre váltani. Fontos megjegyezni, hogy a váltás csak az adott blogon, az adott számítógépen és adott felhasználónévvel lesz érvényben, tehát például egy másik számítógépen belépve újra rá kell kattintanod az átváltó linkre.

Az új rendszerről a régire a láblécben található linkkel tudsz visszaváltani, de ezt nem javasoljuk, viszont még 10 napig a két rendszer párhuzamosan fut és lehetőséged van rá - végszükség esetén.

A régi és új rendszer más gyorsítótárat használ, ezért előfordulhat, hogy a két rendszer nem lesz tökéletes szinkronban, többek között ezért is azt javasoljuk, hogy ne váltsatok oda-vissza a két rendszer között, valamint a több szerzős blogok esetén minden szerző váltson át az új rendszerre.

FONTOS! A blogod adminját a blogodcime.blog.hu/admin linken érheted el, ha átváltasz és egyszerűen a blog.hu/admin címet használod, az a párhuzamos futás ideje alatt hibát fog jelezni!

Hibajelzés menete

Törekedtünk a hibamentes rendszer létrehozására, de ennek ellenére előfordulahtnak kisebb-nagyobb bakik, ahhoz, hogy ezeket mielőbb kijavíthassuk, kérlek jelezzétek felénk a következő formában:

  • írj emailt a support@blog.hu címre
  • az emailben írd meg, hogy mely blogot, milyen felhasználónévvel szerkesztetted
  • tudnunk kell, hogy milyen operációs rendszerről és milyen böngészővel dolgoztál, lehetőleg pontos verziószámmal együtt
  • ha tudsz, akkor csatolj egy screenshotot is

Új és megváltozott funkciók

Összefoglaló oldal

Az új felületre belépve egy összefoglaló oldallal találkozol, itt a blogoddal kapcsolatos legfontosabb adatokat láthatod, utolsó kommentek, utolsó bejegyzések, statisztikai adatok és gépház üzeneteket, valamint a posztoló ikonokat.

Típusos posztolás

Az új rendszerben négy küklönböző típusú posztot hozhatsz létre. A klasszikus poszt a már eddig is megszokott módon működik, egy Wordhöz hasonló szerkesztőben hozhatsz össze szöveget, képet, videót, linkeket tartalmazó posztot, ízlés szerinti formázás mellett. A Kép, Videó és Link típusú poszt a gyorsposztolás jegyében született, ha a posztod hangsúlyos eleme csak egy kép, videó vagy link lenne, akkor a klasszikus posztszerkesztésénél jóval gyorsabban tudsz publikálni.
A klasszkus posztnál mentés után alapesetben a posztod vázlatba kerül, viszont a Kép/Videó/Link típusú posztoknál mentés után azonnal publikálódik, hacsak nem választasz más lehtőséget.

A korábbi rendszerben egy poszt állapotát több különböző kontrollal tudtad szabályozni, a jelenlegi rendszerben négy állapot van, ami egyszerűbb, átláthatóbb:

  • Éles: az élesítés idejével jelenik meg, bárki számára olvasható
  • Vázlat: publikus felületen csak a tagoknak látható 
  • Privát: csak te láthatod és te szerkesztheted, több szerzős blogoknál praktikus használni, ha még írod a posztod, amit nem szertnél a szerzőtársak elé tárni
  • Időzített: a beállított időpontban publikálódik a poszt és elérhetővé válik az olvasók számára

Tömeges képfeltöltés

A klasszikus poszt szerkesztésénél a képfeltöltésen sokat faragtunk, így már több képet tudtok egyszerre feltölteni, itt még több újdonságra számíthattok.

További terveink

Az adminfejlesztés nem állt le, folytatjuk tovább, de a mostani rendszer már alkalmas arra, hogy kiváltsa a régit. Hetente, kéthetente fognak újabb-újabb funkciók érkezni, lássuk melyek azok, amin már dolgozunk és az elkövetkezendő időszakban válnak publikussá:

  • Tömeges képbeszúrás és Indafoto integráció
  • Facebook oldaldobozok, hogy ne kelljen kódokkal bíbelődni
  • Egyszerűsített videóbeszúrás előnézettel és méretezési lehetőséggel
  • Kódszerkesztés nélkül módosítható sablonok
  • autmatikus posztolás Facebookra és más social networkökre

532 komment · 2 trackback

Címkék: fejlesztések új bloghu

A bejegyzés trackback címe:

http://szevasztok.blog.hu/api/trackback/id/tr973277550

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kérjük vissza a régi IWIW-et! Köszönjük! 2011.10.09. 12:45:03

135 ezer dühösen tiltakozó ember kéri vissza a jól bevált, régi felhasználói felületet az iwiw-en. "Kérjük vissza a régi IWIW-et! Köszönjük" - ez annak a január 5-én alakult klubnak a neve, aminek harmincnégy nap alatt több, mint 135.000 tag...

Trackback: Kérjük vissza a régi IWIW-et! Köszönjük! 2011.10.09. 12:45:03

135 ezer dühösen tiltakozó ember kéri vissza a jól bevált, régi felhasználói felületet az iwiw-en. "Kérjük vissza a régi IWIW-et! Köszönjük" - ez annak a január 5-én alakult klubnak a neve, aminek harmincnégy nap alatt több, mint 135.000 tag...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

ungparty · http://honlapoptimalizalas.blog.hu/ 2012.01.16. 18:28:44

kísérletet tettem az új admin használatára: próbáltam gyári sablont másolni, hogy aztán mint sajátot, szerkeszthessem. az átmásolt sablon üres volt, vagy üresnek látszott, sem a html, sem a css ablakban nem volt semmi, s ha a saját sablont választottam, a blog helyett üres oldalt mutatott a böngésző. visszaléptem a régi adminba, ott mindezt gond nélkül elvégeztem.
-- elvben mára ígértétek a html-boxokhoz a text editort... (BéDéKá vagyok)

ungparty · http://honlapoptimalizalas.blog.hu/ 2012.01.16. 18:33:06

tegnap új adminban posztot írtam. kép beszúrása, jobbra vagy balra zárás: a kép és a szöveg között nem keletkezik hézag, a betük ráragadnak a képre, a dolog elég rút. régi szerkesztő szép hézagot, talán 8-10 pontosat képzett automatice.

ungparty · http://honlapoptimalizalas.blog.hu/ 2012.01.17. 10:46:01

A html-boxokban, ígéret ellenére, továbbra sincs rich text editor.
A linkblogok tartalma nem jelenik meg és adminból is hozzáférhetetlen. Az új admin hosszú hónapok elteltével is számos defektust mutat, működése bosszantóan elégtelen.

BDK · http://ungparty.net/ 2012.01.17. 11:17:41

Új szövegszerkesztőben kép feltöltésekor nem látok olyan opciót, amely lehetővé tenné új könyvtár nyitását a feltöltendő kép számára.

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.17. 11:29:35

@BDK: Imént küldtem neked egy emailt, ez a link volt benne: screencast.com/t/617FqHmc8N

Ennél igényesebb, hanggal ellátott segítség videók készülnek éppen, amelyek bemutatnak minden funkciót.

BDK · http://ungparty.net/ 2012.01.17. 11:43:13

Kösz szépen.
Megjegyzések:
A képigazítás végül is rendben, bár kicsit azért el van ez rejtve, eszembe nem jotott volna magán a gombon keresni a funkciót.
A könyvtárnyitás kifejezetten szerencsétlen, nehézkes. Külön gombbal jobb volt.

Legfőbbképpen:

Október eleje óta szorgalmazzátok az új adminra való átállást, és most jutottatok da, hogy leírásokat és oktatóvideókat készítsetek? Nem fordítva kellett volna?
No meg: nehéz elhitetni a szegény júzerrel, hogy logikusabb lett az admin, ha tanfolyam kell a használatához.
Nagy kudarc és szememben nagy égés ez az egész átállás.

Mi a helyzet a html boxok rich text szerkesztőjével és a hozzáférhetetlen linkblog tartalmakkal?
Csak én tapasztaltam, hogy az új adminban nem lehet sablont másolni?
Kösz a segítséget, de mennyivel boldogabb lennék, ha nem szorulnék segítségre és zavartalanul használhatnám a régi rendszert a jővőben is. Kérlek, hagyjátok meg a párhuzamosságot, és adjátok vissza a linkblogokat. Nem hiszem, hogy tehnikailag ez nehéz lenne, hiszen még pár napja is használhattuk.

BDK · http://ungparty.net/ 2012.01.17. 11:54:44

A képbetűzés még sincs rendben így. Mert ha már betűztem, szövegszerkesztés közben nem gondolhatom meg magam: ha balra tettem, de mégis jobbra változtatnám, újra eltűnik a köz, rászalad a betű a képre. Törölnöm kell és újra betűznöm. Nehézkes, alkalmatlan.

(Az ember akkor látja, jó helyen van-e a kép, amikor már betűzte. Előre eldönteni sem rossz, de utána változtatni ne törléssel és újrabetűzéssel kelljen.)

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.17. 11:59:45

@BDK: @BDK: Drága BDK! Imént küldted el ezeket nekem levélben, azokat szépen meg is válaszoltam neked, jóval több infot beleírva, mint amit itt publikusan tenném, viszont ha nem haragszol meg, akkor itt már nem válaszolok újra, inkább dolgoznék a kollégáimmal egész napos kommentezés és levelezés helyett, hogy azokat amiket te és mások is jeleznek még ma kijavíthassuk/módosíthassuk az igényeitek szerint

BDK · http://ungparty.net/ 2012.01.17. 12:33:02

@cadix: "inkább dolgoznék a kollégáimmal egész napos kommentezés és levelezés helyett"

És ez a helyzet vajon azért állt elő, mert jó az új rendszer és remekül működik, vagy azért, hogy rosszul csináltátok meg és még rosszabbul kommunikáljátok, menedzselitek? (A súlyosabb kérdésekre - sablonmásolhatóság, html-box megígért editota - most sem válaszoltál).

De ha majd lesz kis időm, akkor azért sajnálgatlak.

Más, és komolyan: olyan nagy dolog lenne gyakorolni egy kis gesztust: visszaadjuk a linkblogokat és megígérjük, hogy nem szűnik meg a régi admin. Aki akarja használja, aki „jobbat” akar, váltson az újra.

Nem hiszem, hogy ez technikailag túl nagy feladat lenne részetekről – és mindenki megnyugodhatna.

Én garantáltan nem írnék több levelet és bejegyzést, mint ahogy 2006 óta, amióta bloghús vagyok, évi 1-2-nél biztosan nem írtam többet. Mivel egy jól működő és átlátható rendszert használhattam, amelyhez nem kellett tanfolyam.

Milu75 · http://jrtt.blog.hu 2012.01.17. 13:31:18

@cadix: Szió,

Köszönöm szépen a visszahozást! 5-öt látok is a 7-ből. Szuper!!!
Kérhetem még a "Süti" és a "Masni" című linket (linkblogot) is visszarakni? Arra azt írja: "sajnos nincs megjelenítendő bejegyzés" :(

És hogy ne legyek ennyire off... :
A melóban internet explorert használok. Version 7.0.5730.13
És itt az állandó oldalaimat egyáltalán nem látom. :S
Plusz a sablonoknál a CSS szerkesztő szétesik, teljesen átláthatatlan.
Otthon a Firefox-ban ezzel semmi gond nincsen, ott szuperul működik minden. Remélem tudtok ezzel az információval kezdeni valamit.

AnRea 2012.01.17. 17:11:11

@cadix: Sajnos nem lett jó, amit küldtetek. Írtam emailt.
(bocsi, csak nem akarok elveszni a rengetegben, mikor végre megtalálódtam) :)

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.17. 17:15:21

@AnRea: Jó volt már az, csak sajnos belenyúltál :(
Most betesztem ismét a linkeket a "Kedvenceink" oldaldobozba, csak kérlek ahhoz ne nyúlj.

AnRea 2012.01.17. 18:06:27

@cadix: Belenyúltam? Ezt hogy érted? Nem nyúltam bele....
Letöltöttem az xml-fájlt, amit küldtetek, azt megpróbáltam feltölteni, de nem ment.
Nem értem ezt a belenyúlás dolgot :(

AnRea 2012.01.17. 18:11:24

@cadix: ... és egyáltalán milyen link, és milyen kedvencek oldaldoboz? Mi köze van ennek ahhoz, hogy máshová szeretném költöztetni a blogomat? Nem értem.... Nem lehet, hogy összekevered az én "ügyemet" valaki máséval?

Milu75 · http://jrtt.blog.hu 2012.01.17. 18:45:56

@AnRea: Szia,
Szerintem Cadix ezt a választ Nekem szánta...
Szerintem... :)

@cadix: Köszönöm!!! Minden rendben, mindent megtaláltam!! ;)

AnRea 2012.01.17. 18:49:28

@Milu75: Rájöttem. Semmi baj ezzel :)

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.17. 19:25:51

@AnRea: Jaj, bocsánat, félrement valóban :) Az új xml sem volt jó?! Ez meglepve hallom saját wordpress vagy wordpress.com-os oldalra töltenéd fel? Csinálok egy tesztet és mailben értesítelek

@Milu75: Már minden kerek, ott vannak a linkek rendben ;)

AnRea 2012.01.17. 19:33:19

@cadix: Semmi baj! :) Válaszoltam.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.01.18. 10:43:54

én nem mertem még átváltani az új adminra, annyi rosszat hallok - ez szűnik meg, az nem érhető el... El tudom képzelni hogy az elégedettek nem szólnak hozzá mert minek, csak használják és kész, de így is elrettentő az a sok rossz minősítés... :-(

Más: én is csatlakoznék a fentebbi kritikákhoz a válaszok minőségének vagy elmaradásának kérdésében, illetve anblokk a kommunikációt illetően. Nemrég egy részkérdésről zártunk le egy kéthónapos (!) levelezést (váltott válaszolókkal, így minden újabb becsatlakozónak újra el kellett mondani a gondomat...). A CSATTANÓ, hogy a hosszas levelezés LEGVÉGÉN derül ki hogy amit én (és pl. a segítség blogon vagy itt is többen) hibának találtam és ami sok posztomat tönkretettem, az szándékolt, sokak által kért (?) tudatos változtatás... (a képbeillesztés "körbeszöveg nélkül" funkciójáról van szó, most különösebb kifejtés nélkül).

Amennyit és amennyi emberrel leveleztem, annyi idő és energiaráfordítás FELÉBŐL lehetett volna írni egy posztot a megváltozott képkezelésről, közölni lehetett volna a konzekvenciáit, sőt, a végén (khm) még elnézést is lehetett volna kérni a (talán kisebbségben levő?) használóktól, akiknek a váltás gondot okozott. Az (igen sok fejfájást okozó) elmaradó válaszokból az ember az idő hiányára (is) következtet, de minimális figyelemmel FELEENNYI munkával lehetne korrekt tájékoztatást nyúljtani...

MINDENKINEK jobb lenne, nem értem miért vállal fel a blog.hu ennyi feszültséget és konfliktust (a fenti változás publikussá tételét is vagy 3-4-szer kértem - semmi. Decemberi az utolsó itteni poszt ["Coldplay"]..., és a "segítség" blogon sem épp tegnapi...)

mB, egy elkeseredett használó

blogoutsider · http://kocsma.blog.hu/ 2012.01.20. 08:06:21

@cadix: Ugye a régi felületen a mostani állandó oldalakat vissza lehet még majd állítani posztra, ott becímkézni "kocsmablogos igény szerint" aloldalakra, ami az új rendszerben meg már úgy működik majd, ahogy Ti elképzelitek?
Egyes blogok esetén ez sem lesz kis meló, akkor jövő héttől kell számolni ezzel?
Ámen.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2012.01.21. 11:51:59

Sziasztok,

én fél órával ezelőttig tök nyugodt voltam, de ide írtam egy tök hosszú hozzászólást és egy hiba miatt eltűnt az egész. Szóval most már kezdek ideges lenni, mert kezdhetem elölről.

Három gondom van az új rendszerrel.

1

Amikor az régi rendszerben a posztok felett ajánlószövegben az "irány az új felület" linkre kattintok, bejön Marilyn Monroe és egy gomb, hogy "vissza a régi admint". És itt leáll. Ha ilyenkopr visszamegyek és újra próbálom, van amikor elsőre átmegy, van amikor csak további próbálkozások után.

Ráadásul nekem soha nem marad úgy, hiába megyek át, legközelebb megint a régi jön be. A mobilon is ugyanez.

2

Az új felületen nem lehet a posztokat időzített vázlatként menteni, mint a régiben. Ez nagyon rossz, mivel nem lehet "tartalék posztokat" előre időrendbe tenni, anélkül, hogy élesítené az ember. Így fennáll a veszélye, hogy véletlenül online megy egy félkész poszt, ha az ember elfelejt ránézni. Nálam több mint 900 poszt van már, kénytelen vagyok a félkészeket előre időrendi sorrendbe tenni, mert különben meg bent hagyja a listában az utolsó mentési időpontnál és akkor keresheted össze-vissza a félkész posztjaidat.

Javaslat: lehessen beállítani "időzített vázlat" és "időzített post" változatot egyaránt

3

Az új oldalon lévő wysiwyg felületben az oldaltörés gomb nem a szokásos és nemzetközileg ismert-használt <!--more--> kódot adja, hanem valami mást. Ez a más ráadásul kint élesben az oldalon NEM IS MŰKÖDIK.

Ez nekem azért gond, mert egy amerikai szolgáltatónál is megy angolul a blogom és így át kellene írogatni a kódot, pedig a <!--more--> verziót minden szolgáltató ismeri és még működik is.

Továbbá szeretném megjegyezni, hogy a windows mobil böngésző törli a HTML kódból a <!--more--> kódsort, tehát ha mobilról akarom élesíteni a posztot, akkor kiveszi az oldaltörést és egyben jelenik meg a poszt.

Ez a hiba az új felületnél valszeg már nincs meg, de azt jelenleg nem tudom használni, mert mindig visszavált (ha egyáltalán átjutok).

Amúgy nekem tetszik az új admin és sokkal gyorsabbnak is tűnik. Előre is köszönöm a segítséget.

RÁADÁS a blog.hu-ra vonatkozóan

Ha már egyszer nem enged kétszer posztolni adott időn belül és a karakterek számát is korlátozza a rendszer, miért nem tesztek ide be egy idő visszaszámlálót és egy karakter számolót, hogy ne járjon úgy az ember, mint én az előbb, hogy elszáll az egész iromány a francba. Ráadásul a jó hosszú, fél órán át begépelt cucc száll el a karakterszám miatt. Ez rohadt idegesítő.

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.21. 12:21:35

@blogoutsider: még elérhető marad a régi admin jó ideig, ami a közeljövőben várható, hogy az új lesz az alapértelmezett.
Az oldaltípusú posztokhoz pedig valószínűleg csinálunk egy felületet, ahol tömegesen lehet pakolni őket ide-oda ízlés szerint.

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.21. 12:26:32

@GYUSZI BACSl: sorba válaszolok:
1.) A fenti posztban leírjuk, hogy ha átváltottál, akkor a blogodneve.blog.hu/admin címen lépj be és ne a blog.hu/admin címen. Te biztosan az utóbbit használtad és ezért áll vissza mindig a régire. Ez addig lesz csak így még az újat alapértelmezetté nem tesszük.

2.) Értem a felvetést, de időzített vázlat biztosan nem lesz, viszont felvettem a teendők közé azt, hogy a posztlistában lehessen szűrni a "privát" státuszú posztokra. A privát állapot arra való, hogy az a poszt legyen benne, ami még írás alatt áll és senki számára nem szabad látszódnia.

3.) A pagebreak gomb a html forrásba <!--more-->-t szúr, ez egészen biztos. Válts át html nézetre, biztosan így lesz.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2012.01.21. 13:21:03

@cadix: szerintem a privát pont nem tudja azt, amit én szeretnék és ráadásul amit kérek, az a funkció benne volt az előző változatban, miért gond ez?

Amúgy az új felületen indított bejegyzés vázlat egyáltalán nem látszik a régiben. Valszeg ez is ezzel van összefüggésben.

Az oldaltörés gombbal az a vicces, hogy most tényleg jó, de reggel mikor írtam, még nem azt szúrta be, amit most. Valszeg közben javítottatok rajta (ugyanis direkt kipróbáltam, nehogy hülyeséget írjak, és egy <div style= ...> kezdetű két soros kódot szúrt be, aminek semmi köze nem volt a more-hoz.

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.21. 13:25:10

@GYUSZI BACSl: A két admin nincs szinkronban, mert más cachet használ, cak egy idő után jelenik meg mindkettőben.

A világon semmit nem javítottunk, hidd el hogy jó volt az déleleőtt is, a régi ilyet szúr be:
<div class="pagebreak"><!--more--></div> az új pedig <p><!--more--></p>, mindekettő teljesen jó, a lényeg hogy more benne legyen.

Időzítéses dolog: rengeteg felhasználónk nem igazodott ki, hogy melyik állapot melyik, mikor jelenik meg mikor nem, ezért lett összevonva 4 állapotba az eddig sok kombináció. A Privát tudni fogja azt amit akarsz, azzal a kiegészítéssel, amit fentebb írtam, hogy szűrni tudj rá.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.21. 23:49:03

remélem jobb lesz, mint a régi, mi van a linkblogokkal? sikerült már lecsiszolni?

P.mester 2012.01.22. 19:33:12

üdv

kérdésem: az új adminon nem látok olyan lehetőséget, hol lehet "tovább" linket beszúrni ikon vagy forráskód alapján. Van vagy csak én vok bölény?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.01.27. 17:53:48

@P.mester: miért nem írod be html-en hogy <!--more-->
van egy ilyen gomb is?

Zsibrák 2012.01.30. 09:34:16

Kedves Cadix,
a www.aron.blog.hu - n a jobb felső sarokban levő kék feliratot (X pajtim kíváncsi)szeretném eltávolítani. Ezen az új adminfelületen egyszerűen nem találom... Segítenél?
Köszönöm!

2012.01.30. 17:32:03

Másnak is ilyen lassú az új admin, vagy csak én bénázok el valamit? Nem volt időm végigolvasni az összes hozzászólást, elnézést, ha esetleg már valaki felvetette és válaszoltak is.

P.mester 2012.01.31. 11:30:26

@tesz-vesz:

azt szoktam beírni, csak kellene olyan gomb, hogy "forráskód", csak én ilyet az új felületen nem találok. Ha pedig csak szimplán beírom a more taget, akkor természetesen nem műkszik.

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.31. 11:49:32

@tesz-vesz: van more gomb: screencast.com/t/I4vuRWajI3RS
@P.mester: van html nézet gomb :) screencast.com/t/FpEFkFPfj
@Turchi: nem új admin vagy régi admin függő a gyorsaság, mostanában túlterhletek a szervereink.
@Zsibrák: régi adminban

engyus 2012.01.31. 12:25:39

Sziasztok!

Csak nálam nincsenek még mindig oldaldobozok? Az új admin felületen a beállítások, oldaldobozok menüjében nem jelenik meg semmi... Ha rámegyek a mentésre, eltűnik a blogról az összes oldaldoboz, így csak a régi felületen lehet használni őket... Létezik már megoldás?

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.31. 12:27:04

@engyus: böngésző? oprendszer? blogod címe? screenshot? Ezek kellenek nekünk a support@blog.hu címre. Ha a hibabejelentő from keresztül írsz, akkor az első 3 kérdésre a választ automatikusan küldi a rendszer.

engyus 2012.01.31. 12:28:39

@cadix: Köszi, küldöm az infókat! :)

Zsibrák 2012.01.31. 12:29:40

@cadix: Köszönöm, megoldottam!

2012.01.31. 16:15:55

@cadix: Köszönöm a választ, viszont azért írtam, mert ha éppen a régi admin jön be, akkor az sokkal gyorsabb.

cadix · http://www.blog.hu 2012.01.31. 17:48:42

@engyus: kijavítottuk, délelőtt élesíthetjük ki, kollégám írt neked emailt.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.01. 11:14:20

@cadix: Szia! Pár hét elmúltával ránéztem az új admin felületre, de a korábbi felvetéseim megvalósulását nem látom.

Lesz olyan, hogy a vázlathoz dátumot tudjak beállítani? Nagyon nehéz lenne a munkám, ha 50-60 vázlatos posztot a mai naphoz öntene be.

cadix · http://www.blog.hu 2012.02.01. 11:18:14

@TrueY: szia, ilyet majd biztosan nem lehet, viszont tudsz majd szűrni, hogy pl. csak a vázlat posztokat lásd a listában, ahogy azt korábban is ígértem.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.02.01. 16:28:37

@cadix: Ez sem igazán jó. Ha nem tudok dátumot adni a vázlatnak, akkor közel 100 vázlat egy naphoz kerül. Nem fogom tudni átlátni... :(

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.02.02. 00:18:55

Az lenne a gáz hogy hiába kattintok az Oldaldobozban az adott linkmenü szerkesztésére, az csak tölt...tölt... és csak tölt... Kb sose tölt be azért mert már van benne vagy 20 link a menüben. Sztetek ez gyorsabb?:D Nah persze... xd

Oldaldoboz szerkesztése..... töltés...töltés...töltés......... WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!...töltés...
(10perc volt mire betöltött XD)

Ezzel csináljatok vmit, am imádom a blog.hu-t de ugyanúgy vagyok mint az Animeaddicts-el ott is újítottak az oldalon nem rég, már megszoktam de nem szeretem az ilyen újításokat általában.

Viszont hogy a mentési problémákat kijavítottátok, meg középre lehet helyezni a képet az hatalmas pirospont! :D

Mohy1977 2012.02.07. 15:38:21

Bárhova belépek (értsd: blog létrehozása, linkek), akár akarok csinálni akár nem, létrehoz nekem egy üreset. Igaz, hogy nem látszik kivülről, de engem idegesít, hogy mégis ott van.
Kicsit nehézkes kezelni a linkblogokat, legalább is a régi felületen egyszerűbb dolgom volt.

cadix · http://www.blog.hu 2012.02.07. 15:40:04

@Mohy1977: én viszont ennek nagyon örülök, hogy ha valaminek a létrehozására nyomsz, akkor létrehozza azt a valamit. Kész szerencse! Minek kellene történni?! :D

ildsisy 2012.02.08. 09:49:20

Szia, a support@-on visszajött nekem a levél, amit az előbb írtam,(2x is) a lényeg a mai posztom (pár soros csak) de a ti ill. Index mai poszt linket tettem be, mert a téma olyan, és a poszt publikálva van, de a link 404-et... mutat!!!! Így felesleges a maim.. pedig jól van belinkelve a linketek...kicsit várok majd törlöm a mai posztom... megnéznéd? Köszi

Kapcsolatok Hálójában 2012.02.08. 15:31:29

@cadix: Szia!
Nemrégiben létrehoztam a kapcsolatokhalojaban.blog.hu-t. Majd pár próbálkozást követően töröltem... Mikor belépek az adminra, akkor új blog létrehozására van csak módom, viszont ténylegesen nem került törlésre a kapcsolatokhalojaban.blog.hu, ugyanis ezen a címen nem enged újra új blogot létrehozni... Ha megnyitom a címet, akkor látható a blog, viszont adminjához nem enged hozzá, ugyanis állapotom olyan, mintha nem is lenne blogom. Mit tegyek?

Kapcsolatok Hálójában 2012.02.08. 15:49:12

@cadix: Köszönöm szépen, elvileg rendben van, mert a blog eltűnt...
Viszont... kérdésem még lenne... a régi vagy az új adminon indítsam a blogot? Ha az új adminon kezdeném Firefox-ban, akkor a kiszolgáló nem található üzenetet kapom... viszont az alapproblémám az volt, amiért töröltem, és újrakezdtem volna a blogot, hogy a 18+ szűrő, és figyelmeztetés nem működött a blogban... hiába állítottam be...
Válaszod előre is köszönöm!

Kapcsolatok Hálójában 2012.02.08. 16:00:25

@cadix: Köszönöm!
Viszont a Felnőtt tartalom bekapcsolása nem működik sajnos... most sem! Ebben még tudnál segíteni?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2012.02.08. 22:13:03

@cadix: Könyörgöm, ha tudsz, segíts beállítani a Rovatok oldaldobozt, hogy lehessenek a rovatban témakörök. Aki a régi helpet összeállította, bizonyára remek informatikus, csak éppen kibaszott szarul magyaráz. Órák óta próbálkozom, de semmi. Régi admin felület, vagy új, mozilla vagy chrome, egyre megy.

ildsisy 2012.02.10. 09:30:11

Köszi a választ...

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.02.11. 14:40:18

megoldódott a gond, a linkek menümet le kellett törölni és csinálni egy másik félét xD Beletelt vagy 20 percbe de most legalább működik.

Metál Marci 2012.02.12. 16:25:52

Sziasztok,
jól látom hogy nem lehet password-el védeni a blogokat?

Köszönöm.

pandanna99 2012.02.15. 13:36:06

@ungparty: Tudnál segíteni? Én nem tudok saját sablont csinálni sehol...még új vagyok

Dr. Tóth Zoltán 2012.02.20. 16:51:27

Nem szeretnák avatart. A saját bejegyzéseimhez sem férek hozzá! Kérek segítséget!

cadix · http://www.blog.hu 2012.02.20. 16:52:52

@Dr. Tóth Zoltán: avatar törlés az indapass.hu oldalon tudod megtenni, a nem férsz hozzá dolgot pedig fejtsd ki, hol? hogyan? mihez? >>> support kukac blog.hu

safranyn · http://filmsor.net 2012.02.26. 10:29:21

Kezdek megbarátkozni az új felülettel, miután rájössz mi hogyan működik tényleg jobb, mint a régi. De.

Csak én nem tudok szöveget beilleszteni és formázni? Ha egy word dokisban megírt szöveget szeretnék bemásolni az admin szerkesztőbe, sem jobbklikkre, sem az erre szánt ikonra kattintva nem történik semmi. (ctrl+c-ctrl+v-re igen). Az így beillesztett szövegeknél viszont a formázás nem oké. Sem a sorközök (értsd nyomogatom az entert a bekezdések miatt), sem a betűtípus formázása nem történik meg. Bár a szerkesztőben látom, mentés után az előnézetben nem úgy jelenik meg élesben, mint ahogyan azt az admin felületen beállítottam. (Tudom többször felhívtátok rá a figyelmet, hogy ne váltsunk vissza a régi felületre, de csak így sikerült megoldanom végül).

Az érdekelne, hogy ez általános probléma, vagy csak nálam nem müxik még mindig 100 százalékosan a szövegszerkesztés, vagy mint harmadik opció: én vagyok a béna.

Előre is köszi a választ, válaszokat.

négyzet báró · http://utalomazecetet.blog.hu 2012.02.27. 11:13:55

az új felületen az adminban nem látszanak az eddigi bejegyzések.
nem baj, amíg a régi felületet is lehet használni, de ha az megszűnik, akkor tegyetek majd valamit azért.

ildsisy 2012.02.28. 07:32:31

@négyzet báró: Ugyanez az egyik problémám nekem is, már írtam ezért KÉT HETE...

ildsisy 2012.02.28. 07:36:52

Szia Cadix! Ha az új adminban(mert oda van irányítva a Linkek kezelése) az oldaldobozokban blogajánló linkeket teszek be, mentés és utána kint a blogomnál nem elérhetőek a linkek! pl. az Urbanista blogot linkeltem be, stb. így nem jó kint a blogomban. Mit kell csinálni, hogy kattinthatóak legyenek az ajánlott blog-linkek?
üdv.

Kilenc 2012.03.01. 17:49:43

A bejegyzésekben egymás mellé helyezett képeket továbbra sem tudom úgy egymás mellé helyezni, hogy az középre igazodjon.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.03.01. 23:13:40

@safranyn: általános probléma, én is jeleztem, többször, a válasz: "nem prioritás"...

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.03.01. 23:19:06

@Kilenc: az új adminban (de a régiben is, az új bevezetése óta) leszűkült a képek elhelyezési lehetősége, az én kérdéseimre a válasz az volt hogy kevesen használják ki amit a régi nyújtott, egyszerűbb a többségnek az ami most lett, és ez marad... Ha visszaállna a régi, annak minden lehetőségével, én lennék a legboldogabb (sok sok emiatt szétcsúszott posztomat kellett újraformáznom - de szívesen visszacsinálnám akár mégegyszer, csak hogy szép, kezelhető és áttekinthető legyen - például a képek egymás mellé helyezésével).

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.03.01. 23:20:43

@ildsisy: írjatok a segitseg.blog.hu-ra és a support@blog.hu címre (akár többször ismételten) - ritkán, de előfordul hogy úgy válaszolnak.

mB · http://frankzappa.blog.hu/ 2012.03.01. 23:22:21

@pandanna99: nézd a segítség blogot:

segitseg.blog.hu/2008/12/04/hogyan_tudok_sablont_szerkeszteni

Elvileg az volna (meg a support@blog.hu) a kérdések megválaszolására, igaziból nem értem ennek a blognak itt mi a célja...

Kilenc 2012.03.02. 08:18:20

@mB: Ez a válasz a nemtörődömség jele. Felháborító!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

safranyn · http://filmsor.net 2012.03.02. 08:33:37

@mB: a mi szempontunkból meg az lenne a prioritás. Sőt az alap.

BDK · http://ungparty.net/ 2012.04.17. 20:14:12

nem tudok visszalépni régi adminba, pedig ma reggel még lehetett. csak nem szűnt meg ez az opció?

cadix · http://www.blog.hu 2012.04.17. 20:27:48

@BDK: nem, még nem szűnt meg... Ott az oldal alján a link és az eddig megszokott módon eldob a visszaváltó oldalra. Érdemes még törölni a cookiekat, mert ezekben tároljuk hogy az adott gépen az adott böngészővel melyik admint használod.

BDK · http://ungparty.net/ 2012.04.17. 20:38:28

Kösz az ötletet, egy másik böngészővel valóban sikerült belépni.

cadix · http://www.blog.hu 2012.04.17. 20:39:30

@BDK: az előzővel is menni fog, csak töröld a cookiekat

BDK · http://ungparty.net/ 2012.04.17. 20:44:41

kösz, megfontolom, mert sok egyéb beállítás viszont jó, ha tárolva marad.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.04.18. 10:39:38

A blogon jobb oldalon már korábban kitett linkeket hogyan lehet szerkeszteni az új felületen?

cadix · http://www.blog.hu 2012.04.18. 10:41:07

@Rammjaeger83: Csak az új felületen és Beállítások/Oldaldobozok menüben keresd. Azt az oldaldobozt keresd, aminek a tartalmát módosítanád.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.04.18. 11:01:16

@cadix:

Ilyen menüt nem látok. Csak a szokásosak vannak: összefoglaló, bejegyzések, kommentek, statisztikák, blogindítás.

cadix · http://www.blog.hu 2012.04.18. 11:14:48

@Rammjaeger83: Ha csak szerkesztő joggal rendelkezel a blogban, akkor ez igaz, mivel a beállítások menü csak adminként érhető el.

tévútonjáró 2012.04.24. 16:47:03

Én tényleg JÚZER vagyok blogírás szempontból. Nagy-nagy kitartással eljutottam odáig, hogy beállítsak egy sablont, hogy megtaláljam a betűméretet, színt, de hol tudom megnézni hogy megjelent az "írásom", és hogyan tudok megfelelő helyet keresni "neki". Pl. én, szerelem, stb. Köszönöm a választ!

12nyil 2012.04.26. 10:47:35

Üdv!

2011.01.01-től blogolok minden héten.
A kérdésem az lenne, hogy van-e rá mód, hogy a már korábban megírt bejegyzések ne csak havi bontásban legyenek hozzáférhetőek, hanem általam megnevezett témakörök szerint (is)?

Mindig akad 1-1 új blogolvasó, akik számára így jelezni tudnám, milyen főbb témakörökből válogathat a már korábban megírt blogbejegyzésekben.

cadix · http://www.blog.hu 2012.04.26. 10:48:43

@12nyil: Igen, erre való a címkézés. Az azonos témakörbe tartozó posztokra ugyanazt a címkét rakd rá.

12nyil 2012.05.03. 10:18:40

@cadix: Ok, köszönöm.

Hol lehet beállítani, hogy létrejöjjön ebből oldalt egyfajta tartalomjegyzék?

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.03. 10:38:20

@12nyil: Az Oldaldobozok között van egy Bejegyzések nevű, ott pl tudsz címke alapján listázni

prosequor · http://www.vallalkozas-okosan.blog.hu 2012.05.07. 12:11:10

Az létezik, hogy a blog.hu egyszer, az életben használható lesz, és nem tart mindenféle hibák miatt (nem lehet menteni pl.) 3 óráig egy 20 soros bejegyzés elkészítése?

minidobermann 2012.05.07. 22:53:53

Két problémám van. (több is, de hagyjuk!)
1.Olvasóim - vannak pár ezren - szóltak, hogy nem tudnak kommentelni. Ez eddig nem tűnt fel, de most, hogy szóltak...
2.Mostanáig jól megvoltam szöveggel és képekkel, de most szerettem volna videót feltenni. Nem ment, pedig a facebookra simán feltöltöttem ugyanazokat a videókat.

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.07. 23:13:39

@minidobermann:
1.) Hm, ez a kommentelés dolog érdekes, mely bogról van konkrétan szó.

2.) Videó feltöltés alatt mit értesz? Azt csak beágyazni lehet.

minidobermann 2012.05.08. 01:29:58

Szia!

Erről: pinschernaplo.blog.hu/

Hogy a videó-feltöltés alatt mit értek? Hm, nem könnyű kérdés.
A blogra fel lehet tenni fotókat, csak rá kell klikkelni fent a "kilimandzsárót" ábrázoló ikonra, utána kiválasztás, feltöltés, és a listára klikkelve beilleszthető a kép a blogba.
Videó-felrakásához (beágyazás?) van ott fent egy másik ikon, amelyik filmszalagra hajaz. Ha ráklikkelsz kéri a video URL-jét.
És itt kezdődik a gond. :(
Bocs, hogy a választ már csak holnap olvasom! Jó8!

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.08. 10:17:29

@minidobermann: Ott kellene beilleszteni a valahova (youtube, indavideo, vimeo, stb) feltöltött videód linkjét.

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2012.05.08. 19:17:40

Helló! Bocs, hogy ide is, de ez a blog aktívabbnak tűnik. Az inda gépház-blogba az előbb beraktam ugyanezt, de hátha nincs átfedés a címzettek között.

Kérdésem: miért van az, hogy egyes posztjaink alatt megjelenik a Facebook like (nálunk: "Ajánlom") gombja, mások alatt meg nem? Konkrétan ronda üres lyuk van helyette a bejegyzés végén. Érdekes, mert itt megvan: srbija.blog.hu/2012/05/08/posztajanlo_dodik_szerint_torokorszag_beavatkozik_bosznia_belugyeibe
Itt viszont eltűnt: srbija.blog.hu/2012/05/07/ki_nyert_ma

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2012.05.10. 17:34:53

@cadix: Szia! Egy kérdésem lenne az oldaldobozokkal kapcsolatban. Azt tudom, hogy a korábbi linkblogot csak az új felületen lehet használni, de esetleg a többi oldaldoboznál is lehetnek gondok? AZ a helyzet, hogy van egy HTML text doboz, amibe olyan kódot írtam, hogy oldal kis képek láthatóak, amik egy címkéhez tartoznak... na most itt csak 6 ilyen képet tudok beszúrni, pedig elvileg a 4096-os max karaktert nem értem el messziről sem. Az utolsó mégsem látszik valamiért, de akár hova szúrom be a képet nem látszik... mintha nem frissülne az egész...
Illetve egy másik HTML text oldaldobozban meg iframet használok. Nos ez a doboz hol bejön, hol nem látszik egyáltalán. Ennek mi lehet az oka, szerintem nem az iframe, mert egy másik iframes doboz teljesen rendben van... ezt a két dobozt az elmúlt hetekben csináltam... lehet az a gond, hogy a régi felületen már nem lehet használni rendesen ezt a részt?
meg a kérdésem, ha átváltok újra akkor összezavarja a sablonom szerkezetét... anno átváltottam az újra, sajnos nem tetszett így visszamentem a régire... a sablon pedig megbolondult. Újra kellett csinálnom.
Köszönöm a segítséget!

ungparty · http://honlapoptimalizalas.blog.hu/ 2012.05.17. 16:36:02

...megszűnik a régi jó admin. Hát...

Most csak egyet kérdezek, légy szíves, igazíts el, mert nem találom:
új adminban hol tudom szerkeszteni a description taget?

(Régiben van ilyen: "Rövid leírás: .......... A description meta tagban és az RSS feedekben kerül felhasználásra. NE ADJ MEG HTML-T!")

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.17. 16:40:22

@ungparty: Ésszerűen egyszerűsítettünk itt is. A beállítások menü leírás mezőjében. Ha html-t pakolsz bele az sem baj, a blog leírás oldaldobozban az fog megjelenni, de a meta descbe skippeljük a html-t.

BDK · http://ungparty.net/ 2012.05.17. 19:18:34

@cadix: Kösz. Erre a mezőre gondolsz az új adminban?: "Írd le 1-2 mondatban, miről szól a blog!"? - merthogy itt nekem az látszik, ami a régi adminban a "Hosszú leírás" alatt van. A Google találatokban a régiben írt description (ott "rövid leírás") jelenik meg, és nem az, amit az újban szerepel. Akkor tehát az fog történni, ha jól értem, hogy a rövid és hosszú leírás helyett csak egy lesz, a régi rövidjéből képződött description törlődik és ennek a helyére automatice átkerül az, ami a régi helyen a hosszú volt?

Másik kérdés: hol állítom be a keywors taget? Régiben "Kifejezések" alatt volt (és külön voltak a címkék, a kettő lehetett különböző), itt most a címkékből generálódik majd?

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.17. 21:09:47

@BDK: Igen, pontosan így van, ahogy írod, ezek a mezők lettek "összevonva".

Azért idézőjelben, mert valójába nem töröltük a régi admin mezőibe felvett adatokat, hanem az adatbázisban megmaradtak és meg fognak maradni a jövőben is - sose lehet tudni alapon.

A címkék/keywords pedig azért lett "összevonva", mert logikusan a googlenek is és az olvasóknak is ugyanazzal a pár kifejezéssel kell jellemezned a blogot. Plusz a keywords mező tartalmát sajnos már csak nagyon kis mértékben veszi figyelembe a gugli.

De írok egy posztot ezekről a mező változásokról, hogy meglegyen szépen egyben.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2012.05.18. 20:04:03

@cadix: Szia, bocsánat, hogy itt kérdezem ezt, de itt szoktam választ kapni :) Szóval az lenne a kérdésem, hogy megoldható-e az, hogy egy iframe keretbe beágyazott részt csak a blog főoldalán mutasson... ha mondjuk már egy bejegyzésre rákattintok, akkor ne legyen ott.
Erre a blog.hu-n létezik megoldás?
Válaszodat előre is köszönöm.

Ítélet 2012.05.18. 20:36:47

Szépjónapot!
Két kérdésem lenne: az egyik, hogy nem tudok menteni új felületen (ha megnyomom a mentést, a módosításaim a css-ben eltűnnek és visszaáll az egész), ezen hogy tudok változtatni?
A másik: jól láttam, hogy eltűnt a pontversenyes doboz az új felületen? Ha igen, van rá mód, hogy mégis beállíthassam? Mert pont most akartam berakni újdonságként (már készítettem hozzá képeket is) és elég szomorú lenne, ha mégsem sikerül.

Köszönöm előre is a válaszokat!

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.19. 14:50:38

@Csabi87: Arra gondolsz, hogy a sablonba teszel be egy iframet és az főoldalon legyen, posztoldalon ne? Ez megvalósítható egy speciális sablontaggel, ezért írj a pcdevil kukac blog pont hu címre

@Ítélet: Valóban, hiba van a sablonmentésnél, hétfőre javítjuk! Türelmedet kérjük.

Csabi87 · http://talesfromtheblog.blog.hu 2012.05.20. 16:33:55

@cadix: Köszönöm szépen egyelőre úgy néz ki, hogy egy java script megoldással sikerült megoldani, de igen úgy gondoltam, ahogy írtad, ha esetleg az új felület nem szereti akkor majd írok a megadott e-mail címre.
Köszi!

cadix · http://www.blog.hu 2012.05.20. 17:48:40

@Csabi87: ez nem új/régi admin függő, mivel ez a frontend. Van egy speciális sablontag, ami más design tud a főoldalon/listaoldalon/posztoldalon, egy egyedi class-t ad minden típusnál és pl az iframet egy olyan divbe teszed amin rajta van ez a class, főoldalon display block, többi oldalon display none :) A tagért írj a címre ;)

Suricata 2012.06.18. 22:50:30

Én azt szeretném kérdezni, hogy az összefoglaló felület szerkeszthető valahol? Baromira idegesít, hogy nem látom a bejegyzéseket az admin felületen, csak kattintások és görgetések után. Engem nem érdekelnek a legutóbbi kommentek, meg hogy mi volt az elmúlt 24 órában. Nem lehet ezeket átrendezni, eltüntetni, vagy legalább azt beállítani, hogy mi legyen a kezdőképernyő? Pl a bejegyzések menüpont...